Czeizing Lajos
Újpest, 1922. május 12. – Bp., 1985. szeptember 13.: textiltechnikus, fotóművész, illusztrátor.
Tizennégy éves volt, amikor 1936-ban a diákok első országos fényképkiállításán díjat nyert. 1940-ben Budapesten textiltechnikus képesítést szerzett. 1940 és 1943 között a Zeneakadémia hegedű tanszakán tanult. A győri Linum-Taussig Sámuel és Fiai Lenfonó és Szövőgyár Rt.nál gyártástechnológus volt 1940-től 1954-ig. A háború befejezése után a Győri Filharmonikus Zenekar első hegedűse. 1954 és 70 között a budapesti Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalat fotóillusztrátora, majd annak fotórészlegét vezette. 1974-től lett szabadfoglalkozású fotóművész. A Magyar Fotóművészek Szövetségének évtizedekig egyik vezetője volt.
1958-ban AFIAP, 1969-ben EFIAP-kitüntetést, 1973-ban Balázs Béla-díjat, 1980-ban Pro Arte, 1981-ben érdemes művész címet kapott. Hetven országos és nemzetközi kiállításon vett részt, 30 díjat, illetve oklevelet kapott.
(Sz. E.)
Felhasznált irodalom
MÉL – Ki kicsoda? (Bp., 1981.) – Fotó 1985/8 p. 296–297. – MN 1985. szept. 26. – Kortárs Művészek Magyar Lexikona p. 430 – Nánássy László visszaemlékezései (kézirat). – Pannon Flax irattára