Szabó Alajos

A Győri Életrajzi Lexikon wikiből

Nagyszentjános, 1892. június 6. – Győr, 1975. január 30.: tanár, festőművész.

Szülők: Szabó Rezső, Mórocz Erzsébet. Felesége: Nagy Anna.

Gyermekkorát Győr-Újvárosban töltötte. 1910-ben elemi iskolai tanítói oklevelet szerzett a Győri Kir. Kat. Tanítóképző Intézetben, majd az Országos Magyar Kir. Képzőművészeti Főiskolán rajztanári diplomát. Mesterei Révész Imre, Bosznay István és Bory Jenő voltak. Alsókubinban kapott állást, 1919-ben tért vissza Győrbe. A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat alapító tagja, tisztségviselője. Polgári iskolákban, iparitanuló-intézetekben tanított. 1932-ben a Győri II. sz. Magyar Kir. Állami Gárdonyi Géza Polgári Fiúiskola előcsarnokába festett két seccót (Gárdonyi diákjaival, Cserkészek). 1943-ban a Berzsenyi Társaság díját nyerte el Kaposvárott, a Téli Tárlaton. Első önálló tárlatát 1946-ban rendezte műtermében. 1962-ben a Győri Műcsarnokban retrospektív kiállítása nyílt. 1967-ben Psik Lajossal állított ki. Szerepelt a megyei tárlatokon, az észak-dunántúli közös bemutatókon. Bejárta Erdélyt, a Dunántúlt, festett Pápán, Sopronban, Baján, Szarvason. 1974-ben megkapta a főiskola aranydiplomáját. 1976-ban emlékkiállítása nyílt. 1992-ben a Gárdonyi Géza Általános Iskola emlékezett rá kiállítással. Utolsó lakhely: Árpád út 29.

A győri köztemető XXVI. parcellájában nyugszik.

(S. N.)

Alkotásai

  • Cserkészek. (secco) (Győri II. sz. Magyar Kir. Állami Gárdonyi Géza Polgári Fiúiskola, előcsarnok) Győr, 1932.
  • Gárdonyi diákjaival. (secco) (Győri II. sz. Magyar Kir. Állami Gárdonyi Géza Polgári Fiúiskola, előcsarnok.) Győr, 1932. *
  • Parkrészlet, 1943?
  • Ködös téli táj, 1965?

Felhasznált irodalom

K 1976. nov. 23. p. 4., 1988. ápr. 14. p. 5. – Kallós Károlyné–Truka Istvánné: Gárdonyisok képes olvasókönyve. Győr, 1993. p. 52–54. – KML – Szabó Alajos hagyaték = Xántus János Múzeum Képzőművészeti Adattár p. 90–74. 1909–1910 – HA Győr 218/1975. – TNY 2003.

Szakirodalmi rövidítések