Sörös Pongrác Pál

A Győri Életrajzi Lexikon wikiből

Komárom, 1873. augusztus 24. – Győr, 1919. január 5.: bencés szerzetes, történész.

Szülők: S. Antal, Ackermann Jozefa.

Gyermekéveit Győrött töltötte. Tanulmányait Komáromban kezdte, a budapesti piaristáknál, majd Esztergomban folytatta. 1890-ben lépett a bencés rendbe. Győrött érettségizett 1892-ben. Felsőbb tanulmányait a Szent Benedek-rendi Katolikus Szent Gellért Hittudományi Főiskolán és a Szent Benedek-rendi Főapátsági Tanárképző Intézetben végezte. 1896-ban Budapesten szakvizsgázott történelemből és latin nyelvből. Két évig Pápán tanított, tanári oklevelét 1898-ban szerezte meg. 1898–1899-ben tanulmányúton vett részt Budapesten és Rómában. 1899 szeptemberétől 1919-ig újkori történelmet tanított a pannonhalmi tanárképző intézetben. A tanítás mellett 1904-ben a rendi káptalan jegyzője, 1905– 1912 között a Pannonhalmi Országos Levéltár munkatársa, 1906-tól levéltárőr, 1911-től könyvtárőr. A Szent István Akadémia, a Magyar Történelmi és a Budapesti Filológiai Társulat, 1909-ben pedig az MTA levelező tagja. 1909-ben az MTA levelező tagja lett. A pannonhalmi Szent Benedek-rend történetének egyik szerzője. Tanulmányai a Századokban, szakfolyóiratokban, a pannonhalmi főiskola évkönyveiben, cikkei napilapokban jelentek meg.

A győri köztemetőben, a Pannonhalmi Szent Benedek-rend kriptájában nyugszik.

(S. V.)

Műveit ismerteti

MÉL, SZINNYEI, UMIL

Felhasznált irodalom

SZINNYEI – SZIKLAY – MÉL – MTAT p. 250– 251. – PSZBRN p. 136. – Gaál Zoltán: Életpályák, életművek. Győr, 1988. p. 127–133. – EÉSZB p. 273–277. – TNY 2003.

Szakirodalmi rövidítések