Angyal Armand,dr.

A Győri Életrajzi Lexikon wikiből

Eszterháza, 1853. november 3. – Győr, 1931. április 9.: rendőrfőkapitány, zeneszerző, ügyvéd.

Szülők: A. János, Schmutzhardt Anna. Felesége: Horváth Viktória. Fia dr. A. István rendőrtanácsos.

A győri bencés gimnázium után a győri Királyi Jogakadémián, majd a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1878-ban a Rába-szabályozó Társaság jegyzője, 1879-ben tóközi segédszolgabíró. 1888-tól 31 éven át Győr rendőrfőkapitánya. 1918-ban nyugdíjba vonult, 1919 után ügyvéd. Már joghallgatóként a Jogász Dalkör karnagya volt. Konti Józseftől tanult zeneszerzést. 1874-től több száz dalt, dalciklust, kórust, rapszódiát, zongoraetűdöt írt, színműveket, verseket zenésített meg. 1888-tól a Győri Ének- és Zene Egylet igazgatója, 1891–1912 között elnöke. A Dunántúli Dalos Szövetség megalapítója és elnöke, a Magyar Zenészek Országos Egyesületének társelnöke. Alapító tagja, 1921-ben alelnöke, majd tiszteletbeli tagja a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek, munkatársa és zenekritikusa a Győri Hírlapnak. Alapítója és Vajda Emillel szerkesztője 1901–1905 között a Magyar Lant c. folyóiratnak. 1899-ben Millenniumi Királyi díjban részesült három népdalfeldolgozásáért. Egyházzenei tevékenységéért Szent Gergely-lovagkereszttel tüntették ki. Irodalmi működéséért a Szent István Akadémia rendes tagjává választotta.

Utolsó lakhely: a Rákóczi u. 33. A győri köztemető díszsírhelyén nyugszik.

(G. N. E. – G. F.)

Művei

  • Bölcsődal, 1894.
  • Győrvárosi R. K. Iskolai Önkormányzat szervezeti szabályai. Győr, 1900.
  • Rendőri nyomozás az új bűnvádi perrendtartás szerint. H. n., 1900?
  • A kis bóbitás, 1901.
  • Áruló. Győr, 1903.
  • Vihar, 1905.
  • Zrínyi, 1905.
  • A fogoly, 1909.
  • Tájékoztató az életszükségleti cikkeket maximáló és azok forgalmát szabályozó rendelkezésekről. Győr, 1916.


Felhasznált irodalom

DH 1903. dec. 13. p. 1–2. – GYH 1903. dec. 13. p.5. – MVV. p. 162. – GYVZÉ p. 105–147., 306. – Angyal Armand 50 éves zeneszerzői jubileuma = GYSZ 1930. p. 93. – FEJEK p. 169–170. – ZL –MÉL – HA Győr 298/1931. – TNY 2002

Szakirodalmi rövidítések