Nem ismertem a regény hátterét alkotó világot, mert nem olvastam az annak alapját adó „A széthullott birodalom” néven futó trilógiát. Sőt azt sem tudtam, hogy ez a regény is egy trilógia (A vörös királynő háborúja) első része. Így újdonság erejével hatott a háttér, pláne amikor megláttam a mellékelt térképet, rajta könnyen felismerhetően Európa körvonalait. Kicsit fura volt ez a világháborúk utáni új civilizáció, amely mágiával vegyítette varázstalan mánkat. Azt mostanáig sem értem, miért ragaszkodik a szerző valódi háttérhez, egy nem a mi világunkhoz kötődő varázslattal és élőholtakkal teli történetben. De hát szíve-joga, érdekes ötlet. Egy picit azért zavart, na.

A történet szereplője Jalan herceg, aki inkább hajápolásban és hajkurászásban (nők után) jeleskedik, mintsem államférfiúi tevékenységben. Első szám egyes személyben bújhatunk a bőrébe, amely technika ugyan korlátozza az író lehetőségeit (csak azt láthatjuk/tudhatjuk, amit a herceg), ugyanakkor személyessé teszi Jal herceggel a kapcsolatunkat, beleülhetünk a fejébe. És hát ez nem egy lángelme feje, hanem egy hétköznapi fickóé, akit férfiként legérzékenyebb testrésze vezet. Jal figurája iszonyúan korlátolt, de nagyon szerethető, ő a regény humorának forrása, méghozzá annak is bővizű. A történet elején nincsenek barátai, egoizmusa töretlen és határtalan, ám egy mágikus baleset miatt életét hozzákötik egy északi vikinghez, Snorrihoz. Snorri családjához igyekszik vissza északra, megmenteni azt. Jalnak akaratlanul, de vele kell mennie. Ez afféle road-movie (movie nélkül), az egész regény az utazást írja le, benne a kalandokkal, melyeken át kell vergődniük.

A Bolondok hercege humora ütősebb, mint egy japán gongzenekar, igaz nem olyan savazósan maró, mint Abercrombie regényeié, nincs benne annyi sötét gúny. Inkább olyan kis fanyar önmarcangoló csipkelődés az egész, amelyben Jalan magán nevet a legjobban. Lawrence tudhatta, hogy ha Jal képes nevetni magán, akkor beférkőzik a bizalmunkba a karaktere. Voltaképpen a herceg iszonyatosan görény alaknak látszik kezdetben, mégis könnyen azonosulhatunk vele. A világ, amiben játszódik, szintén nem szűkölködik komikus háttérben, ott konkréten hangosan felnyüszítettem, mikor a vikingek foltonfolt hajójának kiderült a neve: Ikea.

Másik főszereplőnk, Snorri az északi bölcs barbár archetípusa. Míg utazunk velük, tulajdonképpen kiderül, hogy Jalan gyávasága abból fakadt, hogy nem volt neki miért/kiért bátornak lenni, és egyáltalán nincs is olyan nagy különbség a két emberünk között. Vagy akár Jalan és mi közöttünk.

A történet nem túl kacifántos, van egy kis Trónok harca áthallás benne számomra (élőhalottak, akik északon grasszálnak és megszállnak). Az különösen tetszett, hogy noha az első könyv ért csak véget, mégis valamiféle szünet következett be az eseményekben, nem egy konfliktus közepén vágták ketté a történet vásznát. Talán a komoly fantasy-kben oly sokat adó drámaiság hiányzott belőle. Szórakoztató és olvasmányos könyv, habár nem lesz igazi nagy klasszikus, valószínűleg éppen könnyedségéből fakadóan. Most azt mondom, hogy a Vér énekénél nekem jobban tetszett.

A Fumax külsőre is egy jó könyvet adott át az olvasóknak, bár egyelőre nem látom értelmét Jason Chan borítóillusztrációjának, de jobban tetszik, mint az eredeti első kiadásé. A vörös és a fekete mindig passzol egymáshoz, pláne arany feliratokkal. A regény kötött, így ezt sem kritizálhatom, pofás kiadvány. Magyarra Gy. Horváth László ültette át, ebben sem volt kivetnivaló.

Megtekintés az Online Katalógusban