3270
Farbakyné Deklava Lilla: Schulek Frigyes
Galambos Krisztina ajánlata

farbakyne-deklava-lilla-schulek-frigyesA Holnap kiadó Az építészet mesterei című sorozata a 19. század és a 20. század első felének kiemelkedő magyar építészeit mutatja be, névsoruk időrendben Polláck Mihálytól egészen Medgyaszay Istvánig terjed. Schulek Frigyes neve a köztudatban a Halászbástya építőjeként és a Mátyás-templom helyreállítójaként él, holott munkássága ennél jóval gazdagabb. Ugyanakkor e két munka elegendő volt ahhoz, hogy a historizmus legnagyobb magyar mesterei közé írja be nevét.

Schulek Frigyes a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, ahol elsősorban a gótika formakincsének megismerésére volt alkalma, de pályája elején a magyar építészetben a neoreneszánsz vált irányadóvá, emiatt fordult ő is és pályatársa, Steindl Imre – akivel életútja szorosan összekapcsolódott – a műemlék-helyreállítás irányába. Tevékenységének egy másik kevésbé ismert irányát az oktatás képviselte. A budapesti Mintarajziskola tanára lett, majd a Műegyetem építész-képzésében vett részt. Munkásságának részletesebb kutatása e kötet megjelenéséig váratott magára. Közvetlen előzménye a 2015-ben megrendezett Mátyás-templomról szóló kiállítás és annak tudományos katalógusa, melynek egyik rendezője, illetve szerkesztője Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész volt, jelen kötet szerzője. A szöveget kiegészítő rendkívül gazdag képanyagot (fotók, tervrajzok, vázlatok) múzeumok, könyvtárak, levéltárak gyűjteményéből válogatták össze. A laikusok és hozzáértők számára is szép és tartalmas kötet került kiadásra, amelyhez bibliográfia és névmutató is tartozik.

Építésznek lenni nem egy iskola elvégzését jelenti, megálmodni valamit, ami az utókor számára is időtálló és izgalmas, ez az igazán nagy feladat. Schulek Frigyes egyike azoknak a mestereknek, akiknek ez sikerült.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.05.29