Az április 24-i Filmklubban a Csokoládé című francia filmdrámát tekinthették meg az érdeklődők a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében. Roschdy Zem filmje Omar Sy főszereplésével a XIX-XX. század fordulójára, a cirkuszok virágkorába kalauzol el bennünket.

A XX. század eleji Franciaországot Nagy-Britannia után még a második legnagyobb gyarmattartó hatalomként tartották számon. Miközben az ország méltán lehetett büszke az Emberi és polgári jogok nyilatkozatára, miként az USA Függetlenségi Nyilatkozatának alapelveire, e dokumentumok patináját elhomályosította a homlokegyenest ellentétes szomorú gyakorlat. A fajelmélet terjedése foltként szennyezte az úgynevezett polgári demokráciákat. A későbbi Hitler „mentorai”, Gobineau és Drummond serényen forgatták tollukat: előbbi az emberiséget kultúra teremtő, kultúra megtartó és kultúra romboló fajokra bontotta, utóbbi a zsidó Franciaországról értekezett. A gyarmatosítást törekvéseik önigazolására, a vademberek közötti civilizáció terjesztésének titulálták. Bár a XV. században még pápai állásfoglalás tett hitet a bennszülöttek emberi mivolta mellett, a Szentatya csontjai a földben porladtak, állásfoglalását figyelmen kívül hagyták, s a fehér fajt mint magasabb rendűt szembeállították az irányításra szoruló színes bőrűekkel.

Ebben a közegben játszódik a filmdráma, amely a Csokoládé néven megismert hősünk életét, karrierjének felívelését, néger státuszából eredő megítélését, végül bukását követi nyomon, mely számára erkölcsi fölényt biztosít a hazug értékekre épített ellenséges társadalommal szemben. Egy vidéki cirkuszban találkozunk vele, ahol egy francia társaként robban a szórakoztatóipar világába. Egymásra utalva aratnak sikereket, forradalmasítják a bohócmutatványt: a műfaj általuk vált „szólóból duóra”, hírnevük eljut a „fény városába” is. Felkeltik a Párizsi Nagycirkusz direktorának érdeklődését, aki fáradságot nem kímélve leutazik hozzájuk csábító ajánlatával, meghívja őket a világvárosba.

A pár elhagyja a vidéki cirkuszt, vonzza őket a metropolisz kínálta lehetőség, elégedetlenek a sovány helyi gázsival. Csokoládé azonban kénytelen elhagyni szerelmét, de ígéri, hogy visszatér hozzá. Párizsban kezdetben minden úgy megy, mint a karikacsapás: telt ház, fergeteges siker, plakátok, újságcikkek sora, ám kiütközik a néger iránti ellenszenv: dokumentumok híján az utcáról, hívei köréből ragadja el a rendőrség, visszatoloncolás fenyegeti Haiti szigetére. Börtönben helyezik el, ahol a személyzet verbálisan és fizikailag is megalázza. Micsoda kontraszt a magukat civilizáltnak tartott emberekkel szemben, akik önmagukból kivetkőzve úgy viselkednek, mintha a dzsungelből szalasztották volna őket.

A cellában egy másik fekete sorstársával kerül össze, aki az ellenállás fontosságára hívja fel a figyelmét. Csokoládé aztán azért szabadul a börtönből, mert a cirkusz bevétele aggasztóan leapadt. Rájön, hogy a közönség benne a megalázottat „ünnepli”. Produkciójukban ő játssza az alárendelt szerepét (társa rendszeresen ülepen rúgja, ezen hahotázik a közönség, mert a produkcióban olyan négerképet kapnak, amely igazolja a feketékről tartott torz sztereotípiákat). Csokoládé fellázad, és oktrojált szerepéből kilépve leteríti társát. Ez az egyik fordulópont a főhős életében, a másik pedig az, hogy elutasítja a plakátterven méltatlan ábrázolását. Villanásszerű képek idézik fel gyermekkorát, tudatosul benne az a szándék, hogy bár apját még megalázhatták, őt már nem fogják.

A társaság „bűvkörében” a szerencsejáték áldozataként eladósodik, fenyegetik, bántalmazzák, börtönbeli társa a színházművészet, Shakespeare irányába tereli a figyelmét. Úgy gondolja, többre hivatott a klón pozíciójánál, főszerepként Othello lebeg a szeme előtt. Sikerül is a színházi társulatba belépnie, de az előadáson kifütyülik: „Menj vissza a cirkuszba!”. Egy orvos özvegye személyében – még cirkuszi korszakából – azonban rátalál a szerelem. A hölgy ápolónőként dolgozik egy kórházban, és ráveszi a párost, hogy hozzanak egy vidám napot a kis páciensek életében. Ott sikert is aratnak, a kezelőorvos szerint ez a legjobb gyógyszer. Ám kapcsolatuk is ellentmondásoktól terhelt: a nőt azért támadják, mert egy „néger a szeretője”. Közben Csokoládé megfeledkezik egykori kedveséről, ezért a lány számára keserű pirula a találkozásuk, valamint azzal a ténnyel történő szembesülés, hogy a hőshöz írt szerelmes levelei felbontatlanul hevertek a fiókjában.

Szívszorító élmény volt a tizennyolc tengerentúli tartomány kiállítása Párizsban, ahol mintegy állatkertben mutatták be a gyarmati közösségek életét. Kalyibák, szánalmas emberek tekintettek a látogatókra. Hősünk is ilyen közegből érkezett, Európába való eljutását annak köszönhette, hogy apja eladta őt egy franciának. Egy sokgyermekes nagycsaládból szakadt ki, s döbbenet volt viszontlátni bazári látványosságként a testvérét. Az ápolónő ebben az előítéletes, magukat felsőbbrendűnek tartott világban üdítő kivételnek számított. A rendező meghatóan ábrázolta a még romlatlan, lelkileg tiszta gyermeki világot. A film végén aztán Csokoládét megrokkanva, tüdőbajtól gyötörve látjuk.

Története azt példázza, hogy a faji diszkrimináció behatárolja az egyén lehetőségeit, és az akadályok zátonyra futtathatják életét. Éles kritika az adott társadalommal szemben: képek idézik fel az ültetvényen robotolók hétköznapjait, az ültetvényes és városi pénzarisztokraták fényűző világával. Életmódjuk anyagi alapjait a lenézett színes bőrűek állítják elő a gyarmatokon, de megbecsülésben nem részesülnek: kimaradnak a világ „jótéteményeiből”. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, megtekintése művészi élmény, mondanivalója máig hat.

Csiszár Antal