3291
Szilágyi-Herman Erzsébet – Bod Péter: Barátom Kim Ir Szen
Polczer Adél ajánlata

szilagyi-erzsebet-bod-peter-baratom-kim-ir-szenSzilágyi-Herman Erzsébet életútjának története fordulatokban bővelkedő 20. századi magyar sztori: hogyan lesz a nyírségi parasztcsaládban született lányból nagy elszántsággal és tanulási vággyal telve, fiatalon Sztálinvárosból indulva Budapesten át, 1956-ban disszidálva Svájcba, ápolónőből a nyirokmasszázs terápia nemzetközileg elismert művelője. A hatvanas évek elején a Vöröskereszt alkalmazásában dolgozó ápolónőként ismerkedett meg Svájcban későbbi férjével, Szilágyi József újságíróval.

Közös életüket Párizsban kezdték, párja révén olyan művészekkel találkozott, mint Dürrenmatt, Picasso vagy Kokoschka. Az 1970-es évek elején ismerkedett meg a dán orvos Emil Vodder által kidolgozott nyirokmasszázs technikával, személyesen tanulhatott a mestertől. A nem hagyományos gyógymód alkalmazásával széles pacientúrát épített ki. 1987-ben meghalt férje és Magyarországon élő orvos testvére, így a családi tragédiák okozta fájdalom elől menekülve fogadta el egy ismeretlen koreai diplomata felkérését: Kim Ir Szen, Észak-Korea vezetője súlyos mozgásszervi baja miatt már tárgyalni, utazni sem tudott.

Kim Ir Szen gyógyulása államérdek volt, és még azt is bevállalták a koreaiak, hogy egy idegen kultúrából érkező európai legyen a gyógyító. Az eredeti elképzelés az volt, hogy Erzsébet Svájcban betanít egy észak-koreai ápolónőt, de ez meghiúsult. Annyira speciális, sajátos, a hagyományos módszerektől eltérő technikát alkalmazott a magyar asszony, amit egy-két hónap alatt nem lehetett elsajátítani. Habár az észak-koreai meghívás eredetileg arról szólt, hogy tartson koreai ápolónőknek kurzusokat, végül több éven keresztül az észak-koreai diktátor gyógyítója lett, és személyes, szinte már barátinak mondható kapcsolat alakult ki közöttük.

Riport és regény sajátos keveréke a közel 300 oldalas könyv, amelynek nagyobb része szól a koreai időszakról. Észak-Korea, a „remete diktatúra” zárt világot alakított ki Kim Ir Szen, a dinasztialapító vezetésével. 2011-től unokája, Kim Dzsong Un irányítja a mélyszegénységben élő országot, nem egy esetben nemzetközi politikai vitát is generálva. A magyar gyógyító asszony ebbe az elszigetelt, az emberi jogokat semmibe vevő világba nyert bebocsátást, szerzett elismertséget, és életútjának egyik legemlékezetesebb állomása lett a távoli országban töltött idő.

Bod Péter újságíró jegyezte le Szilágyi-Herman Erzsébettel folytatott beszélgetéseit, a könyv erőssége, hogy a kor politikai, történelmi hátterét is felvázolja. A Szépmíves Könyvek kiadói műhely által megjelentetett kötet képmelléklettel zárul.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.04.17