3385
Schäffer Erzsébet: A szerelmes körtefa
Szilvási Krisztián ajánlata

schaffer-erzsebet-a-szerelmes-kortefa„Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt – mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihűlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hűvös kezek.” Schäffer Erzsébet Ercsiben született 1948-ban, ott is töltötte gyermekkorának első éveit. Édesapja uradalmi számtartó, édesanyja temesvári polgárlány volt.

Saját bevallása szerint fiatalon többféle dologba belekezdett: segédmunkáskodott, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor már az írással is megpróbálkozott. Közgazdasági technikumban érettségizett, majd egy barátja biztatására újságíró iskolába jelentkezett. Az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa lett, azelőtt a Gyermekünk című lapnál dolgozott. Mára Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista meseválogatásokkal, novellákkal, elbeszélésekkel, naplókkal a háta mögött. Több irodalmi díj (Galsai Pongrác-, Magyar Lajos-, Vörösmarty Mihály-) birtokosaként 2000-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki.

Lázár Ervint tartja kedvenc meseírójának, aki így beszélt róla: „Schäffer Erzsébet írásaiból olyan erővel árad a bizalom, ami szabaddá teszi az embert. Bizalom nélkül igen nehéz élni. Majdhogynem nem is érdemes. Tudja, a szeretet nem áldozatvállalás, hanem életszükséglet. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok.”

Az Irodalmi Fülbevaló sorozatban a Kossuth-Mojzer Kiadó égisze alatt megjelent A szerelmes körtefa című hangoskönyvet hallgatva saját előadásában mélyedhetünk el csodálatos esszévilágában.

Tartalom:
01. Sarkcsillag
02. A hókifli
03. A kalauznő elrepül
04. Engedd el
05. A szerelmes körtefa
06. Kuglóf
07. A kalandor
08. Állevél
09. Amikor a katáng kékje megfakul
10. Tulipán kék hokedlin

Előadja: Schäffer Erzsébet
Teljes játékidő: 73 perc
Formátum: 1 audio CD

Megtekintés az Online Katalógusban

2018.04.06