327
Brooklyn
Szilvási Krisztián ajánlata

brooklynNéha nem új életet kell álmodni magunknak, hanem egyenesen azért kell álmodni, hogy ténylegesen lehessen egy életünk. Amerikánál praktikusabb célpont pedig az 1950-es évek szigetországában nem igazán kínálkozhatott egy fiatal lány számára. S hogy a Brooklyn valódi Élete annak fény- és ál-árnyoldalaival együtt nagyjából működik is a vásznon/képernyőn, annak a kulcsa – a hálátlanságnak köszönhetően – egyedül Saoirse Ronan.

Persze, hogy a főszereplőre nézve „hálátlan” Colm Tóibín regényének története, hiszen majdnem teljes egészében hiányzik belőle a cselekmény dinamikai hajtóerejét jelentő dramaturgiai ellentételezés. A roppant fiatal, hamvas, romlatlan és naiv Eilis, mivel úgy érzi, minden tekintetben határok közé szorított írországi szülővároskájában nem tud virágba szökkenni az élete, sokak nyomába lépve utazik Amerikába. New York gigavárosa azonban nem veszejti el a lányt, lassan-lassan beilleszkedik, felveszi a tempót, stílust és módit úgy, hogy közben önmaga is megmarad, s még a szerelem is rátalál egy szintén ifjú, jól nevelt olasz fiatalember személyében. A happy end közepébe azonban tragédia nyúl, mely után Eilis-nek – csak a marketingszöveg szerint! – választania kell két világ között.

Mivel az alapregényt nem ismerem, így csak (a nagyszerű író) Nick Hornby által szkriptelt történetről tudom elmondani, hogy a Brooklyn idealizált világa mennyire szép mese. Mert mi más is lehet egy olyan sztori, ahol végső soron minden sikerül a főhősnek? Nincsenek ellenlábasok, gátló-akadályozó tényezők, áthághatatlan nehézségek (még a legszelídebb volumenben sem), rosszakarók, kihasználók, ártók-átkozók. Van viszont festményszerű „sikertörténet”, őszinte-nyílt lélek, harmóniát óhajtó életigenlés, cél és létértelem. Az ír John Crowley filmje mindenképpen jóleső alkotás, pedig közel sem az igazat énekli meg. Tény, az Álmok Földjéhez ez dukál, de Eilis sorsánál jobban idealizálni ezt a szituációt nem lehetséges. Ezért pakol a történet mindent egy kézbe, tesz fel egy lapra, ad egyetlen szempárba, hogy azon keresztül tekinthessünk a brooklyni letelepedésre.

A bájos Saoirse Ronan pedig külső vita és belső zökkenők nélkül, gyakorlatilag egymaga csodásan elviszi a vállán az egész mozit. Játéka a helyzethez és attitűdhöz szabottan teljesen visszafogott, nélkülözi a cukormázhoz sokszor kötelezően előírt túlzott színpadiasságot, totálisan sikerül elérnie, hogy karaktere 100%-ig képviselje a nézőt érzéseivel és látásmódjával. A mellé „rendelt” további szereplők is mind rokonszenvesek (az olasz fiatalember, Tony szintén remekül sikerült Emory Cohen alakításában), emiatt azért fájóan egysíkú a dramaturgia, de ezt az „oldalnélküliséget” most tényleg felejtsük el, mert a Brooklyn valószínűleg vállaltan nem dolgozik ezzel a karakterisztikával. Eilis nővére halála miatt aztán kénytelen hazalátogatni, s az ott eltöltött hetek választási „kényszer” elé állítják, ami azonban rendesen mesterséges, csinált. Ezen a ponton már azért némi fejcsóválásra ad okot a Brooklyn, de összességében kapunk egy – bár sablonok mentén, de harmonikusan felépített – őszinte filmet, amely a valóság szennye helyett mesélni kíván, mindezt pedig a lehető legszebb öltözetben teszi, egy romlatlan szív és lélek főszereplésével.


Megtekintés az online katalógusban

2018.03.09