3652
Rendezvény beszámoló: Nevető XX. század
Zenés kabaré a Kisfaludy Könyvtárban

Aki november 22-én délután a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében megtekintette a Szabad Ötletek Színháza társulatának Nevető XX. század című előadását, igazán jól szórakozhatott. Jókedv, vidámság, nevetés: ezek voltak ugyanis a produkció kulcsjellemzői.

Operett dalok, tréfás jelenetek (köztük Hacsek és Sajó) okoztak felejthetetlenül vidám perceket. A műsor fő vonulatát szerepjátékok képezték, melyek között összekötőként szolgáltak a kuplék, dalkeretbe foglalva az előadást. Kacagtató perceket éltünk át az orvos-páciens variációs szerepléséből, volt itt infantilisnek mutatkozó felnőtt, hidegvérét fokozatosan elvesztő orvos, hogy végül maga is idomuljon „betege” viselkedéséhez. Az emberi ügyeskedés megnyilvánulásai, a jelenetek végi csattanók pedig ráébreszthetik a nézőt: ilyenek vagyunk mi magunk, célunkat gyakran ügyeskedéssel próbáljuk elérni aztán vagy-vagy; egyáltalán nem idegen módszer tőlünk az alakoskodás.

Az egyik Örkény novella monológja annyira ütősre sikerült, hogy a nézőtéren ülők szinte közvetlen részesei lehettek a buszon történteknek, feszült figyelemmel követhették (és élhették át) a cselekmény kibontakozását. A színészek a karaktereket kiválóan, hitelesen alakították, hanghordozásuk illett a mindenkori helyzethez: számtalan vokális árnyalat jelezte a szituáció hangulatát, a szerepek kívánta lelkiállapot pompás akusztikai kifejezése pedig a művészi talentum bizonyítéka.

Csiszár Antal