OSZK-pont
A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Térben 2009-ben OSZK-pont létesült. Mit is jelent ez?
Az Országos Széchényi Könyvtár Digitális Könyvtára (OSZKDK) egy virtuális könyvtár, melyben ugyanúgy kereshetünk vagy böngészhetünk, mint egy fizikailag is létező könyvtárban, azzal a különbséggel, hogy a kiszemelt olvasnivalót akár egy kattintással, rögtön kezdhetjük is olvasni.
Az OSZKDK célja, hogy áttörve a hagyományos könyvtárak korlátait, akár több ezer olvasónak egyszerre, gyorsan, pontosan, személyre szabottan nyújtsa azt a kényelmet, amit csak egy digitális könyvtár adhat meg.
A szerzői jogi törvény azt teszi lehetővé, hogy az OSZK a digitális gyűjteményének egy részét csupán dedikált hálózaton tegye közzé. Ehhez az állományhoz kizárólag nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárakból, iskolai oktatás célját szolgáló intézményekből, muzeális intézményekből, levéltárakból, valamint kép- és hangarchívumokból, úgynevezett OSZK-pontokból lehet hozzáférni.
Központi könyvtárunk hivatalos OSZK-pont, így hozzáférést biztosít a dedikált hálózaton elérhető dokumentumokhoz. Az Olvasószolgálati részlegen elhelyezett különleges munkaállomás tehát olyan nyilvánosan hozzáférhető számítógépes terminál, ahol az OSZK digitális gyűjteménye nem csak kereshető, hanem a benne található anyagok a szerzői jogi törvényekkel összhangban meg is tekinthetőek.
Az OSZKDK Keresés találati listáján különböző ikonok mutatják a digitális könyvtárban fellehető dokumentumok csoportjai, amelyek az alábbiak lehetnek:
|
Az Interneten korlátozás nélkül elérhető dokumentumokat minden olvasó szabadon olvashatja. |
|
A dedikált hálózatról olvasható dokumentumok kizárólag a hivatalos OSZK-pontokon található munkaállomásokról érhetők el, így könyvtárunkból is. |
|
Az EOD, vagyis eBooks On Demand szolgáltatás lényege, hogy az olvasó bármely, korábban nyomtatott formában megjelent és a szerzői jogvédelem alá nem eső könyvből rendelhet digitalizált változatot, melyet az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai néhány napon belül küldenek el neki. |
A OSZK Digitális Könyvtárából nyomtatásra, másolásra és letöltésre nincs lehetőség!






